Nyelvtanulás

Szabó Kata  2006.10.3. 12:05

Az ember állandóan lót-fut, lohol, legalábbis ő úgy érzi, miközben csak a világ, meg a nagybetűs élet fut el mellettünk.

A kismamák rohannak vissza a munkahelyükre, mert a főnök azzal ijesztgeti őket, hogy ha nem lépnek újra munkába időben, akkor nem tartják meg a számukra oly kedves és fontos állást. Ezért hát otthon hagyják -- jobb esetben a nagyira -- a piciket, aztán csodálkoznak, mikor a várt elismerés, vagy a megbecsülés elmarad... Ha lázas a gyerekük, nem mernek otthon maradni, mert ha nem a főnök, akkor az őket helyettesítő kollégáik néznek rájuk csúnya szemmel. A gyerekek kiszolgáltatott helyzetét már nem is elemzem, aki ha beteg, az anyukával szeretne lenni. Mert szereti ő a nagyit, de igazándiból csak az anyuci tud gyógyítani, simogatással, kedves szóval, sokkal hatékonyabban, mint a lázcsillapító, és az antibiotikum.

De hogy visszatérjek napjaink rohanásához, én is beleestem e sietős világ egyik csapdájába. Mégpedig azért, mert olvastam egy cikket, amiben azt írták, ha a gyermeket idegen nyelvre akarjuk tanítani, akkor a legjobb, ha már hétéves kora előtt elkezdjük, mert ebben az időben a legfogékonyabb az agy.

Az én kicsimet is betuszkoltam nagycsopis ovis korában heti egy angolórára. Pedig nyűglődött épp eleget, hogy inkább a parkba, meg a mamihoz menjünk -- de én, mint jóakaró anyuka, nem engedtem.

Mint utólag kiderült, nagyon rosszul tettem. Négyévi angoltanulás után tudomást szereztem arról, hogy a lakásunkhoz közeli középiskolában működik egy hivatalos nyelviskola. Gondoltam az idén beíratom ebbe, legalább nem kell oda-vissza rohangásznom a gyerekkel. Be kellett vinnem próbatesztre, hogy felmérjék a tudását, na meg azt, hányadik osztályba fog járni. Elsőbe vették fel...

Hozzá kell tennem, én nem tudtam angolul -- a magántanárnénik meg csak bizonygatták, hogy szépen halad a gyerek. Annyira szépen, hogy négy év nyelvtanulás után most elsős lesz, ami számomra azt jelenti, hogy: nem tud angolul. Ezért hogy ellenőrizhessem, hogy halad, beiratkoztam én is -- egy kis agytorna nekem sem árthat.

És láss csodát! A gyermekem három óra után szavalgat, angol szavakat mondogat, a jelek szerint tehát a gyermekem nemcsak tanul, hanem tud is.

Az egészben az bosszantott fel legjobban, hogy a négy év alatt, a heti egy délutánok -- míg az angolon ücsörgött -- telhettek volna játszással, olvasással, biciklizéssel, sétával, és ugyanott tartana, mint így. A dolog anyagi részét már meg sem említem…

Szóval, a mi kis világunkban nem árt körülnézni, odafigyelni és mérlegelni, mire fecséreljük mi időnket és gyerekeink idejét.

Mert bizony az idő (nemcsak) pénz!

Hozzászólások

@

Küldés