Őrült világ
Az érzékeny női lelkemet az utóbbi hetekben két esemény is felbolygatta.
Úgy ám! Annyira, hogy megerősödtem a hitemben: valóban igaz a mondás, miszerint nagy az Isten állatkertje.
Annyira nagy, hogy a világ összes idiótája elfér benne. Hogy mi történt? Csak annyi, hogy miközben várok a buszra, megjelenik az a bizonyos alak, akitől kiráz a hideg mindig, ha ötszáz méteres körzetben tartózkodom vele. Sajnos mostanában egyre többször fordul ez elő velem. És ennek a lököttnek ráadásul telefonja is van, olyan ragadós fajta, mert mindig a fülén van, és beszél bele. Mit beszél?! Olyan sületlenségeket hablatyol, hogy azt nem lehet ép ésszel követni. Az utolsó gusztustalan húzása az volt, amikor a telefonba bizonygatta a drágájának, hogy mennyire szereti, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy... „telibe engedte”!!! Itt elszakadt az a bizonyos cérna, pedig még az is lehet, hogy drágája csak akkor volt neki, amikor sokat fizetett egy szupermarketben. Néha olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy csak imitálja a beszélgetést, és a vonal túlsó végén csak szeretné, ha lenne valaki. S az érzéseim általában igaznak bizonyulnak.
A másik eset az egyik fővárosi kórházban történt. A történet úgy kezdődik, mint általában a kórházi témák többsége: egy beteget beszállítanak kivizsgálásra, majd befektetik kezelésre. Ami viszont utána következik, az egyáltalán nem szokványos. Vagyis bízom benne, hogy nem az. Az idős beteget az ágyán fekve szállították kivizsgálásra, ruha egy szál se, úgy pihent a paplan alatt, mint Ádám és Éva az almafa tövében. Nehogy már bíbelődni kelljen holmi vetkőztetéssel! Csak sajna, miután kitolták a váróterembe, egy kis malőr történt, a néniről valamilyen oknál fogva lehullott a lepel. S ez valahogy senkit nem zavart! Hogy mióta feküdt ilyen megalázó helyzetben, nem tudom. Csak azt, hogy amikor a szemtanú, aki elmesélte a történetet, meglátta, odament, és betakarta a tehetetlenül fekvő asszonyt, akinek könnyes szeme köszönetet sugárzott jótevője felé.
Két történet, és mindkettő elgondolkodtató. Vagyis én ezt tettem: elgondolkodtam rajtuk. Majd az összesítés után leszűrtem a tanulságot: nem kell mindenkire figyelnem, aki mellettem agymenésben fetreng, de nagyon kell figyelni azokra, akik a kiszolgáltatottságnak esnek áldozatul...
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2
Kiforgatott orvosi eskü
Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.
2022.2.1.
Riasztás
Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.
2022.1.10.
Kifordult világ
Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.
2022.1.9.
Megváltásra várva
Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.
2021.12.17.
Felejtés
Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!
2021.12.6.
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2021.12.6.
Mese vagy valóság
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.
2021.11.10.
Menedék
Talán még sose volt annyira bizonytalan a jövő, mint a mai időkben. Hiába bújunk a hamisan biztonságosnak vélt maszk mögé, és hiába oltatjuk be magunkat...
2021.11.2.