Rövid, rövidebb, még rövidebb
Koromsötét van. Egyáltalán nem meglepő ez ilyenkor. Szaporázom a lépteimet. A vállamon himbálódzik az egész hét.
Felkaptatok a második emeletre, és lepakolok. Végre révbe értem. Otthon vagyok. Az én hétvégém ekkor kezdődik, csütörtökönként, késő este.
Pénteken rendszerint nehezen csalogat ki a nap az ágyból. Bár sokáig nem lustálkodhatok, be van osztva minden percem. Mert hiába, a hétvége így is meglehetősen rövid. Ott vannak ugye a házi feladatok, a határidős beadandók, meg persze jó volna segíteni a főzésben, bevásárlásban, takarításban is. Lehetőleg még aznap, mert szombaton magába szippant a Plaza, és csak este köp ki – elnyűtt állapotban. Na, nem a vásárlás merít ki annyira, hanem az egyik ruhaüzletben vagyok amolyan alkalmi „felmentő sereg”.
– Jöjjön valaki segíteni! – hallok egy harsány kiáltást a bolt túlfeléről. Azt gondolván, valaki rosszul lett, csapot-papot otthagyva loholok a hang után. Fábry Sándor szavával élve: egy Renátóval találom szemben magam. Szemlátomást nincs rosszul.
– Tessék, miben segíthetek? – kérdezem az eladók őszinte mosolyával.
– Idesanyámnak kellene ruha.
– És hol az édesanyja? – A válasz egy „széle-hossza másfél méteres” asszony, aki ekkor gördült elő a sorok közül. Tekintve, hogy a kínálatnak legalább 60%-a női ruha, és éppen ennek az osztálynak állunk a kellős közepén, nem igazán értem, mit várnak tőlem. Lendületes kézmozdulatokkal kezdem magyarázni, melyik oldalon vannak a blúzok, melyiken a szoknyák, tessék ott ízlés szerint válogatni.
Eközben Renátó próbál még szóval tartani.
– Te, Dius, nekem van ilyen jó illatom? Vagy neked? – ajjaj, a férfi és női parfüm olykor megtévesztő lehet, nade honnan ez a Dius? Igaz, aznap rám aggattak egy kitűzőt „Diák” felirattal, hogy ne lógjak ki annyira a névtáblás eladók sorából. Na de Dius?
– Mondja, ez itt mennyi? – mutat az asszony egy szoknyára. Minden egyes darabon ott a címke, de felolvasom neki. Azért rákérdez még néhányra, de hát ez a Plaza legméretesebb üzlete, mire mindent egyesével végigkérdez, letelik a munkanap anélkül, hogy a munkámat elvégezném. Mihelyst’ tudok, kereket oldok.
Éppen belerázódom a saját teendőmbe, mikor hallom, hogy Renátó messziről szólongat valami Diust. Nemde rám gondol már megint?
– Dius, már háromszor szóltam! – Kérdőn nézek rá. Magyarázkodni, pláne magyarázni eszem ágában sincs.
– Melltartó is kellene! – mondja, és nyilván nem magára gondol.
– Hát, az nekünk nincs. – zárom le röviden a diskurzust. Azt is csak magamban teszem hozzá: pláne ekkora méretben.
Alig várom a zárórát, hogy letehessem a kitűzőmet. Azt meg még inkább, hogy hazaérve becsukhassam magam mögött az ajtót. Sokszor előfordul, hogy a vevőkkel álmodom. Rejtélyes módon aznap nem így volt.
A vasárnap délelőtt miselátogatással, majd ebédkészítéssel telik, mint általában mindig. A délután pedig a csomagolásról szól, az utazás előtti előkészületekről.
– Mit felejtek itthon? – töprengek a buszra rohanva. Vállamon himbálódzik a jövő hét. Háromnegyed nyolc körül jár az óra, mire a csomagomat újra letehetem, ekkor már a Pilisben, második otthonom parányi szobájában. Sok mindenhez ekkor már nincs erőm, sem kedvem. Gyakorlatilag a következő hetet nyitó hétfő nekem már vasárnap este elkezdődik.
Az idő csak úgy rohan, és úgy érzem, amit hasznosan tudok tölteni belőle, az oly’ rövid, egyre-egyre rövidebb.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Uborkaszezon?
A felszínen úgy tűnik, minden rendben van, de figyeljünk: forrong a mélység!
2022.7.22.
Egy kép, ezer szó
Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.
2022.6.6.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2022.5.16.
Ne féljünk a sétától!
Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.
2022.4.18. 2
Kiforgatott orvosi eskü
Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.
2022.2.1.
Riasztás
Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.
2022.1.10.
Kifordult világ
Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.
2022.1.9.
Megváltásra várva
Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.
2021.12.17.
Felejtés
Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!
2021.12.6.
Üresség
A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját
2021.12.6.