Szakítás

Puha Andrea  2007.9.19. 20:41

Történet a zöld szemű szörnyetegről.

Tüdőgyulladással feküdtem otthon, dühöngve, hogy kényszerpihenőre vagyok ítélve a tavasz legszebb napjain. Búsongva vágytam a szabadba. Aztán egy napon meglátogatott a barátnőm. Görkorcsolyával, s csak úgy kabátban leült. Megkérdezte, hogy vagyok, mint vagyok, majd kitörtek a könnyei: -- Szakított velem!

Gondolatban visszapörgettem az idő kerekét. Eszembe jutott az a nap, az a jelenet, mikor egymás mellett ültünk, és mesélte, hogy sms-ezik. Vele. Akkor beállt egy kis csönd, majd azt mondta: ,,Érzem, hogy ez most komoly lesz.”

És tényleg! A barátnőm, aki bármelyik pasit megkaphatta volna, s állandóan csörgött a telefonja, mert fiúk garmadája hívogatta, szerelmes lett. Egy nem éppen jóképű srácba, akiben viszont volt valami keménység, marconaság, s igen -- valami félelmetes, ami rabul ejtette út.

Egy ideig úgy tűnt, minden szép és jó. Aztán egyre többet panaszkodott: -- Képzeld, múltkor felcsörgetett az egyik fiú, erre a barátom elkérte a számát. Felhívta, hogy hagyjon békén!

Először nyugtattam. Később azonban egyre riadtabban figyeltem a barátnőmön végbement változást. Máskor ötpercenként telefonált nekem, most alig. Megkért mindenkit, hogy ne csörgessék. Barátja betegesen féltékeny volt, és gyanakvó. Ha megszólalt a mobil, azonnal számon kérte, hogy ki volt, és miért kereste? Új telefonkártyát akart venni neki, hogy ne hívják őt. Nem bízott benne -- sőt, ezek szerint magában sem.

Igazából csak akkor láttam bele a kapcsolatukba, mikor tavaszi szünetben áthívtam. „Gyere ki a buszmegállóhoz, csak tíz perc!” – állt az üzenetben. Csak?! -- néztem egy nagyot. Nem tetszett ez nekem. Mindenesetre ott voltam percre pontosan. Pedig máskor mindig kések. Épp kiszállt az autóból, barátja tövig nyomta a gázt és elhajtott. Ő pedig elmesélte, hogy összevesztek. Ismét féltékeny a srác, ezúttal egy sms miatt.

Megjegyzem, elég semmitmondó üzenet volt – csak hát persze fiú írta. Öt perc múlva az autó visszatért, a srác mogorván nézte a kormányt. Barátnőm békülni próbált. A fiú felhívta az sms íróját, s majdhogynem ordítva „kérte”, hogy hagyja békén a barátnőjét. Újabb öt perc múlva barátnőm sírva beült mellé, és elhajtottak. Döbbenten néztem a porzó kocsi után…

Ezek után még nagyobb aggodalommal figyeltem őt. Már nem ajánlottam neki, hogy beszéljék meg. Éreztem, ha sokáig marad még mellette, árnyéka marad régi önmagának. De mit tehettem volna? Hiába mondtam volna, hogy szakíts, mert a szerelmes szív fájhat, szenvedhet, megszakadhat, de akkor is szeret testet-lelket marcangoló fájdalommal.

Így hát csak dühösen néztem, ha sírva fakadt: -- Egyet mondok: sokkal jobb társat érdemelsz! Ebben a kapcsolatban te adsz fel mindent érte, ő meg a kisujját sem mozdítja teérted! Úgysem számít, én mit gondolok, hiszen: ,,könnyen beszélek”, nem vagyok a helyedben. De mint kívülálló, azt ajánlom neked, szakíts! Mert így is, úgy is szenvedni fogsz. Ha vele maradsz, kikészülsz idegileg, ha meg szétmentek, megint rossz lesz. Egyszer úgyis elérsz arra a pontra, hogy nem tűrsz tovább. Annyi eszed még neked is van! -- párszor a szájába rágtam ezt, ahányszor csak megkérdezte, hogy mit tegyen.

Tanácsot adhattam, de nem dönthettem helyette. Hányszor sóhajtotta el hegyi beszédem után, hogy: ,,De, szeretem...” Ugyanakkor már láttam a szemében a kétkedést is.

S valóban, újra szakítottak.
-- Újrakezdenéd? – kérdeztem akkor.
-- Nem – mondta olyan elszántan, hogy megnyugodhattam felőle.

Szép dolog a szerelem, de keserves is. Tudja ezt mindenki. Barátnőm ismét a régi, alig győz a telefonhoz kapni, s hosszan trécsel a srácokkal. S mikor felvetődik egy-egy jelöltnél a kérdés: -- Szerelmes vagy?
-- Á, nem! – rántja meg a vállát.
-- Jobb is! – válaszolom. – Élvezd az életet!
S ő huncutul rám kacsint.

Hozzászólások

@

Küldés