Szofia
„Amikor megszülettél mindenki nevetett, csak te sírtál. Éld úgy az életed, ha meghalsz, mindenki sírjon, és csak te nevess!"
Nem léphetek túl ezen a citátumon, amely ki tudja honnan ered. Ez az idézet jutott eszembe, mikor hírül kaptam a szomszéd kislány születését. Szofia. Reggel jött a világra. Megérkezett. Boldog család fogadta. Ajándékul kapott egy életet, néhány évtizedet. Milyen kevés ez az örökkévalósághoz mérve! Néhány évtized a csomagban. Ajándék a magasságostól. Mit kezd majd vele? Tudhatjuk? Mit tanácsolhatnánk neki?
Szofia – jelentése: bölcsesség. A legjobb ómen. Mi, vagy inkább ki (!) hívható elő a csöpp csecsemőből? Hol várakozik rá a sors? Mire hivatott ebben a világban? Európa ezen a részén, épp ebben az országban, épp ebben a családban?
– Áldott az érkező – így köszöntjük a megszületőt. Áldott. Kudarcot vallott világunkban is az. Szofia bölcsességére van itt égető szükség. A vén Európa kellős közepén, pontban a szívében. Amire az ördög régesrég rászabadította a kapzsiságot, a megbutult nacionalizmust és a rasszizmust, a globális mértéktelenséget. Lassan nyilvánvalóvá válik: az ördög mi vagyunk. A keresztény Európa bajban van. Pontosabban fogalmazva: a keresztény ember. Sőt! Az ember maga. Mert az ember ilyen, ilyen a természete. Elégedetlen. Ami éppen most van, az sosem elég. Vagy sosem elég jó. Mindig lehet a többért iparkodni, protekcióért imádkozni a templomban. Ügyesen ideológiát kovácsolni emberi hazugságokból. Valakinek jól áll a szénája – mondogatjuk. Másnak rosszul áll.
Mindegy is, milyen a világ, Szofia elindult benne. Ahogy egykor elindult mindenki, én is.
Két dolgot nem tud kikerülni a halandó: ítél és ítéltetik. Minden nap új nap indul. Minden nap új pálcát tör. Minden nap változik. Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. A dolgoknak pontos értelme, oka van. Szofia ideérkezett. Véletlenül, vagy okkal és értelemmel születik oda, ahol a sorsa titkon, reménykedve várakozik rá? Ezzel a kérdéssel elszámol egyszer ő maga, ha felteszi valamikor az egyetlen igaz és őszinte kérdését önmagához: Megtettem mindent, amit megtehettem?
Szofia. Bölcsesség. Jövő. Remény.
Még aznap este hírül kaptam, hogy Fáni néni utolsót sóhajtott, mielőtt végleg megpihent volna. Lánya kezét szorongatva az suttogta: „Megtettem mindent, amit megtehettem.” Nem léphetek túl a citátumon, amely ki tudja honnan ered, s hová tart: „Amikor megszülettél mindenki nevetett, csak te sírtál. Éld úgy az életed, ha meghalsz, mindenki sírjon és csak te nevess!"
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Gondolatok a szabadságról
A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...
2023.9.13.
Jótékonyság
Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.
2023.5.30.
Halló, van ott valaki?
Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?
2023.5.16.
Előregyártott jövő
1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…
2023.5.15.
Egy szakítás után
Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.
2023.4.28. 16
Hazudni szabad?
Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?
2023.4.9.
Sokasodó furcsaságok
Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...
2023.3.7.
Szivárványos világbéke
A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.
2023.1.23.
Ünneplés
Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.
2022.12.11. 6
Advent van
Már most tengernyi szeretetről szóló, giccses idézettel találkozhatunk karácsony kapcsán, főleg a közösségi oldalakon.
2022.12.2.
Az értékes festővászon története
A történet két évvel ezelőtti, azaz 2020-ban történt, advent idején.
2022.11.29.