Túljutni a nehezén


Száz Ildikó  2012.10.10. 5:00

Nagyon szép esténk volt aznap a lányommal, az uszodából hazajövet egykori és mai iskolai történetekkel traktáltuk egymást

És ez a kacarászás kitarthatott volna egészen a nappali szobáig, ha az ajtóban nem fogadott volna hamuszürke arccal a férjem. Tudtam, hogy baj van.

A két évtizede Csallóközben élő gyerekkori barátnőmről már az elmúlt hetekben érkeztek aggasztó hírek. Ilyenkor nehéz eldönteni, mi esne jobban: felhívni a családot, érdeklődni a betegnél, vagy csendben imádkozni a kétgyerekes édesanya és feleség felépüléséért. Amikor a férjem elmondta a gyászhírt, nem csak az aznapi este meghittsége törött szét, hanem az elmúlt hetek, hónapok reménye is. Vége. Negyvenkét évesen nincs tovább, nem veszi fel többé a fehér köpenyt, nem gyógyít, nem ölel, nem kérdez ki leckét, és a nevetését már csak felidézni lehet, mellyel betöltötte a közös gyerek és diákkori estéinket.

A gyerekkori barát távozása arra kényszerített, hogy a közösen megélt éveket elkezdjem szépen, lassan bedobozolni. Nem egyik pillanatról a másikra történtek meg ezek a dolgok bennem, egy erre a területre szakosodott orvos barátnőm több alkalommal elmondta, hogy a gyász hosszan tartó folyamat, nem szabad sürgetni, nem szabad elfojtani, megélni kell. Ezért tehát minden ellenkezés nélkül figyeltem, ahogyan szép lassan a hátukra veszik a szavakkal, képekkel, térdkarcolásokkal és meghitt beszélgetésekkel terhes kis motyójukat a hetvenes és nyolcvanas évek. Velük együtt távoztak a közösen töltött vágsellyei és deáki nyarak, osztálykirándulások, kamaszkori nagy felfedezések, bolondságok, hajnali részegségek... És elindultak oda, ahová az ember mostantól már csak úgy lép be, mint a nagyanyja tisztaszobájába. Lehajtott fejjel, nehogy beverje homlokát az alacsony szemöldökfába, csendes főhajtással, nehogy megzavarja az elhunytakat.

Élete utolsó hónapjaiban, heteiben naplót vezetett a gyerekeinek, levelet írt az édesanyjának, talán éppolyan tudatosan búcsúzott, mint amilyen az egész élete volt, mint amilyen a hite volt. Nekem pedig nem maradt más, mint még jobban összekapaszkodni az itt maradókkal.

Meglepett, hogy a a távozása után szavak nélkül is elért hozzánk, gyerekkori barátokhoz az üzenete: nem letudni kell a napokat, minden ébredést szabad megélni, annak örömével és terhével. Nincs idő ripacskodásra, felesleges színjátékra, másoknak megfelelni akarásra. Amikor futok a mezőn, vagy átölelem a lányomat, esténként felhívom telefonon az édesanyámat, és egy fárasztó nap után hosszasan nézem a fűzfa kupolája alól a csillagos eget, egy kicsit helyette, érte is teszem.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Egy kép, ezer szó

Nagy Csivre Katalin

Egy kép többet ér ezer szónál... Bevezetés a Tarot és más "furcsaságok" rejtelmeibe.

2022.6.6.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2022.5.16.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2022.4.18.    2


Labirintusra kergetve

Póda Erzsébet

A hétmilliárd megmondóember korában nem könnyű az újságírónak.

2022.3.28.   


Sapkaárusok

Nagy Csivre Katalin

A cikkben ez a hasonlat a mai vírusos-háborús világunkra. Olvassuk!

2022.3.16.  1   


Kiforgatott orvosi eskü

Nagy Csivre Katalin

Az embernek joga van maga és kiskorúgyermekei nevében szabadon dönteni, arról, hogy megfelelő információk birtokában elfogad vagy elutasít bármilyen orvosi beavatkozást.

2022.2.1.   


Riasztás

Póda Erzsébet

Második éve éljük a lehetetlent, a logikátlant, az abszurdot. Elhisszük a hihetetlent, az ésszerűtlent, a képtelenséget.

2022.1.10.   


Kifordult világ

Nagy Csivre Katalin

Ami eddig csak lassan változni látszott, megfordult és fejre állt a látható világ felszínén. Ma már semmi sem az, amit szemeinkkel látunk.

2022.1.9.   


Megváltásra várva

Nagy Csivre Katalin

Az adventi üzenetekkel teletűzdelt médiafelületek giccses idézetei sem takarhatják el azt a képmutatást és álszentséget, amit naponta láttat a való világ.

2021.12.17.   


Felejtés

Póda Erzsébet

Rövid az ember memóriája: nem emlékszünk a tegnapra, nem még tavalyra, tavalyelőttre!

2021.12.6.   


Üresség

Póda Erzsébet

A minap az aktuális kérdést feszegették ismét – mi mást, mint a „járványhoz” kapcsolódó oltás/nemoltás témáját

2021.12.6.   


Mese vagy valóság

Póda Erzsébet

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a meséket ne vegyük komolyan – és ami azt illeti, a modernekre néha könnyedén legyinthetünk is.

2021.11.10.