Zsákutca

Nagy Erika 2006.11.28. 17:13

Közel a harminchoz, teljesen tönkretette az életét. Ma már csak árnyéka régi önmagának.

Pár éve kezdődött, mikor egyetemre ment. Tanult, mert tanulnia kellett, hogy megfeleljen értelmiségi szülei elvárásainak.

Rossz társaságba keveredett. Évfolyamot ismételt, s ez arra ösztönözte szüleit, hogy tetemes összeget áldozzanak arra, gyermekükből legyen valaki. Lehet, hogy ez volt minden baj forrása? Mert állítom, oka volt annak, hogy a fiú a kábítószer rabja lett.

Vlado egy nap szülei tudta nélkül autózni vitte barátnőjét. Az útjuk hamar véget ért, baleset történt. Az autó totálkáros lett, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy túlélték. Zsuzska azonban súlyosan megsérült, hosszabb ideig ápolásra szorult. Kiderült, a srác kábítószer hatása alatt vezetett. Elrendelték számára a rehabilitációt. Pár napot töltött „odabent”, majd minden következmény nélkül hazajött, s ott folytatta, ahol abbahagyta. A szülők pedig fizették az őrültségeit. A totálkáros autó nem volt biztosítva, s a lány kezelése is tetemes összeget emésztett fel.

Egyszer teljesen megőrült: törött-zúzott mindent, kezet emelt anyjára, testvérére. Nem tudott uralkodni magán, s egyre több pénzt követelt -- és kapott is. Ha nem kapott, akkor arra vetemedett, hogy megverjen, majd kiraboljon valakit, csak azért, mert nem volt szimpatikus számára. Tette következményeként a bíróság jogerősen elítélte.

A szülők még ekkor sem adták fel, minden követ megmozgattak, halasztást kértek, s kaptak is. Csak akkor kellett börtönbe vonulnia, amikor befejezte a tanulmányait. Abbéli reményük, hogy a börtön jó lecke lesz Vlado számára, szertefoszlott, miután hazaengedték. Nem tanult a hibáiból, s folytatta a régi életét. Nem dolgozott, a szülők tartották el. Mindennaposak lettek a veszekedések, verekedések, züllött, lecsúszott egyének társaságában érezte jól magát. A szüleit életveszélyesen megfenyegette, s ők egy napon elmenekültek otthonukból.

Eladott mindent, ami mozdítható volt, hogy pénzhez jusson. A számlákat nem fizette, ezért villany, víz és gáz nélkül tengeti napjait. A szülők mára végleg lemondtak róla. Most őket okolja mindenért.

A kebelbarátok most is látogatják. Együtt butítják, mérgezik és ölik meg magukban mindazt, ami maradt még bennük ahhoz, hogy az emberek csoportjához tartozzanak. Az éjszakákon át tartó dorbézolás, hangoskodás megrémiszti a közelben lakókat, szinte félnek kimozdulni biztonságot nyújtó hajlékukból.

A szörnyű dolgok ellenére sajnálom őt, de semmit sem tudok tenni érte. Csak nézem, ahogy napról-napra soványabban, sápadtabban lép ki az ajtón.

Azon az ajtón, amely ha így folytatja, hamarosan végleg bezárul mögötte.

Foto: Mihály Krisztián