Zsákutca
Közel a harminchoz, teljesen tönkretette az életét. Ma már csak árnyéka régi önmagának.
Pár éve kezdődött, mikor egyetemre ment. Tanult, mert tanulnia kellett, hogy megfeleljen értelmiségi szülei elvárásainak.
Rossz társaságba keveredett. Évfolyamot ismételt, s ez arra ösztönözte szüleit, hogy tetemes összeget áldozzanak arra, gyermekükből legyen valaki. Lehet, hogy ez volt minden baj forrása? Mert állítom, oka volt annak, hogy a fiú a kábítószer rabja lett.
Vlado egy nap szülei tudta nélkül autózni vitte barátnőjét.
Az útjuk hamar véget ért, baleset történt. Az autó totálkáros lett, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy túlélték. Zsuzska azonban súlyosan megsérült, hosszabb ideig ápolásra szorult. Kiderült, a srác kábítószer hatása alatt vezetett. Elrendelték számára a rehabilitációt. Pár napot töltött „odabent”, majd minden következmény nélkül hazajött, s ott folytatta, ahol abbahagyta. A szülők pedig fizették az őrültségeit. A totálkáros autó nem volt biztosítva, s a lány kezelése is tetemes összeget emésztett fel.
Egyszer teljesen megőrült: törött-zúzott mindent, kezet emelt anyjára, testvérére. Nem tudott uralkodni magán, s egyre több pénzt követelt -- és kapott is. Ha nem kapott, akkor arra vetemedett, hogy megverjen, majd kiraboljon valakit, csak azért, mert nem volt szimpatikus számára. Tette következményeként a bíróság jogerősen elítélte.
A szülők még ekkor sem adták fel, minden követ megmozgattak, halasztást kértek, s kaptak is. Csak akkor kellett börtönbe vonulnia, amikor befejezte a tanulmányait. Abbéli reményük, hogy a börtön jó lecke lesz Vlado számára, szertefoszlott, miután hazaengedték. Nem tanult a hibáiból, s folytatta a régi életét. Nem dolgozott, a szülők tartották el. Mindennaposak lettek a veszekedések, verekedések, züllött, lecsúszott egyének társaságában érezte jól magát. A szüleit életveszélyesen megfenyegette, s ők egy napon elmenekültek otthonukból.
Eladott mindent, ami mozdítható volt, hogy pénzhez jusson. A számlákat nem fizette, ezért villany, víz és gáz nélkül tengeti napjait. A szülők mára végleg lemondtak róla. Most őket okolja mindenért.
A kebelbarátok most is látogatják. Együtt butítják, mérgezik és ölik meg magukban mindazt, ami maradt még bennük ahhoz, hogy az emberek csoportjához tartozzanak. Az éjszakákon át tartó dorbézolás, hangoskodás megrémiszti a közelben lakókat, szinte félnek kimozdulni biztonságot nyújtó hajlékukból.
A szörnyű dolgok ellenére sajnálom őt, de semmit sem tudok tenni érte. Csak nézem, ahogy napról-napra soványabban, sápadtabban lép ki az ajtón.
Azon az ajtón, amely ha így folytatja, hamarosan végleg bezárul mögötte.
Foto: Mihály Krisztián
Hozzászólások
A rovat további cikkei
A hotelszoba titkai
Valami megváltozott. Úgy tűnt, mintha egyik percről a másikra történt volna.
2018.8.20. 13
Univécé
Az egyik ismerősöm szörnyülködve vette tudomásul, hogy világunk néhány országában léteznek uniszex (vagy semleges) vécék.
2018.5.9. 9
Amikor beszélgetünk
Vajon milyen az igazán jó, személyes beszélgetés felbolydult világunkban?
2018.4.12. 15
Amitől a pasik a falra másznak
Mi, nők, számtalanszor panaszkodunk a férfiakra, sírunk miattuk, elátkozzuk őket.
2018.4.4. 15
Pótcselekvéseink
Ismerős a helyzet? Adott egy feladat, amit ránk bíztak, amire megkértek, vagy amit egyszerűen csak el kell végeznünk.
2017.9.18. 16
A kapcsolat kerékkötői
A legtöbb lánynak van egy ideálja, ahogy nagy szerelmét elképzeli: szőke, kék szemű, izmos...
2017.6.14. 11
Fogadom, hogy nem fogadok
Bevallom, nem tettem idén újévi fogadalmat, mint ahogy tavaly sem. Nem látom értelmét.
2017.1.11. 1