Intermezzók


Dráfi Emese  2011.1.19. 7:05

Ülök a vonaton, Budapestre utazom.

A könyv, amit hoztam, nem köt le, így unatkozom, nézelődöm. Felszállnak, leszállnak az utasok.

A mellettem levő megüresedett négyes ülésre lehuppan egy apuka két gyerekkel. A fiúcska első osztályos lehet, kislány talán negyedikes. Hangosan beszélnek, de nem zavar, mert mint gyakori utazóként megszoktam már. De egyszer csak megüti a fülemet egy mondat: – Azonnal olvasd el, vagy egyest akarsz kapni? Azt akarod, hogy anyád megint azt mondja, hogy nem olvastattam el veled a tananyagot?
– De apu! – szól a kislány – olyan unalmas ez az anyag!
– Meg kell tanulni és kész! Kezdd el olvasni!
– De apu, nem vetted meg észre, hogy az iskolában semmi értelmeset nem tanulunk? Minek ezt a sok baromságot megtanulni?
– Ne feleselj, olvass!
És a kislány elkezdi: – Az allergiát okozó növények. Sok növény van, amely...
– Jaj, nem kell hangosan! – fintorog az apuka. – Elég lesz magadban is.
Nocsak, az apuka szerint is unalmas anyag? Kuncogok magamban. Tényleg? Miért kell a gyerekeknek az iskolában még mindig unalmas dolgokat tanulni? Mikor veszik már észre a „szakértők”, hogy valami másra van szükségük a mai nebulóknak?

Pláza

Egy ismerősömmel ide ülünk be egy kávéra, ez van a legközelebb. Érdekes élmény. Vasárnap délután van, kicsit felengedett a tél, süt a nap. A pláza tömve. Álmélkodom, hogy az emberek még mindig itt töltik a szabadidejüket. Nem gondoltam volna, hogy még mindig van pénzük idétlenségek, felesleges dolgok vásárlására. Családi, baráti programok a plázában – a liget meg üres! És persze a „meki” is teltházas. Nyam, nyam, nyam, sok finom rákkeltő csemege. De vajon miért nem csodálkozom már ezen?

Keleti pályaudvar

Cirka húsz perc alatt, amíg arra várok, hogy megtudjam, honnan indul vissza a vonatom Győrbe, négy koldus, kéregető kunyerál pénzt, kaját, és egyéb apróságokat. Az ember néha szívesen ad, na de ennyinek? Azt talán mindenkit tudja, hogy a koldulás korunk új biznisze (hogy szépen angolosan fejezzem ki magam). Legyek én is koldus főállásban? Vagy tartsak kéregetőket? Lehet, gond nélkül ki tudnám fizetni az albérletemet.

Újra a vonaton

Hazafelé menet megint csak nézelődök. Különösen gyönyörű ma a naplemente. Pirosban, sárgában és a kék különböző árnyalataiban pompázik az ég. Az utazók nagy része viszont nem is veszi észre. Kit érdekel a naplemente, olyan elcsépelt dolog, nem? Csak ülnek bambán, fülükben fülhallgatóval. Az egyik megállónál most az előttem lévő négyes ülésre ül le egy idős házaspár, valószínűleg a kislányunokájukkal. Nem kell sok idő, hogy a dalolászó kislányra rászóljanak: Ne dudorássz, ne hangoskodj, senki nem kíváncsi rá! – szól rá a nagypapa. Persze tovább hallom a kis dallamot. Mosolyra húzódik a szám. A nagypapa tovább fegyelmezi. De hiába.
– Rossz vagy! – szól most már a nagymama is. A kislány nem fogad szót. Aztán megkérdezi: – Papa? Mit csinál a kalauz?
–A kalauz körbejárja a vonatot, kilyukassza a jegyeket, és van neki egy nagy zsákja is, amibe a rossz gyerekeket beleteszi és elviszi.
Egy röpke pillanatra csönd támad. Aztán újra megszólal a kislány: – Na, de papa, ez hülyeség! És kuncog egyet. Vele együtt én is. Egyszer csak látom, előttem, az ülések közti nyílásban felém kukucskál, és elbújok, találj meg játékot kezd velem játszani. Veszem a lapot, persze szó nélkül, nehogy rám szóljanak az idős, bölcs öregek. Ám a nagymama szemfüles, és rájön a turpisságra: – Mit csinálsz? Minek nézegetsz mindig hátra? Semminek, hangzik a válasz. Legnagyobb meglepetésemre a nagymama is átkandikál, én persze mélán vigyorgok, mire egy összevont szemöldök és rosszalló pillantás a válasz.

Végre megáll a vonat, és ők kiszállnak. A kislány még egy pillanatra hátrafordul, és kacagva integet, majd kilép a peronra.



Hozzászólások

Deniszka, 20. 01. 2011 17:32:24
Szomoru ugye hogy mar ma olyan kevesen veszik eszre az apro dolgokat, mint peldaul egy szep naplementet. Az emberek ugy elbutulnak es elbambulnak a sajat joves menesukbe es eszre sem veszik a sok szepet korulottuk, mar valahogy nem is becsulik meg az aprosagokat.
@


A rovat további cikkei

Ne gyere közel!

Nagy Csivre Katalin

A híradások tele vannak azzal a témával, amiről én most NEM kívánok írni.

2021.5.11.  1   


A bűvös szív

Dráfi Emese

Láttam, ahogy hirtelen megáll, és visszanéz a nagy piros szívre, majd odalép, és belebámul a rácson keresztül a rengeteg színes kupakba.

2021.4.19.   


Szeretet-teszt

Dráfi Emese

„Bárhogy is legyen, a szeretet mindent legyőz.”

2021.1.26.   


Karácsonyi adok-kapok

Kovács Márta

Ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt, szép számmal elszaporodik az üzenetek, levelek száma, melyekben a segítségünket kérik.

2020.12.17.    17


Válás?

Póda Erzsébet

Mintha megöregedett volna az utóbbi időben.

2020.11.6.    5


Monitor

Póda Erzsébet

Pár évvel ezelőtt már tudni lehetett, hogy nagyszabású agymosóprogramban részesülünk.

2020.10.15.   


Ne féljünk a sétától!

Huszár Ágnes

Még nem is olyan régen természetes volt, hogy a hétköznapjaink részét képezte a mozgás. Jól esett gyalogolni a suliba, barátnőhöz, üzletbe, bárhova.

2020.10.5.    2


Bánásmód

Póda Erzsébet

Avagy milyen tanácsokat ne adjunk a férjünknek...

2020.10.1.    8


Átverés vagy valóság?

Kovács Márta

Bizonyára sokunkban felmerült a fenti kérdést az elmúlt hónapokban. Átverve érezzük magunkat, hiszen valami miatt korlátozva vagyunk a szabadságunkban...

2020.9.9.   


Fogalomvadászat

Póda Erzsébet

Vajon tudjuk még, mit takar a szó: lexikon? Érdekel valakit az évszázadok alatt összegyűjtött írott és lapozható tudástár a digitális korszak idejében?

2020.7.30.   


Szétválasztott családok

Kovács Márta

Nem tévedek, ha azt mondom, nehéz időszakon vagyunk túl. Legalábbis nagyon remélem, hogy túl vagyunk rajta!

2020.5.31.   


Levél az Édesanyának

Póda Erzsébet

Mindig el akartam mondani Neked, mit érzek irántad, de olyan nehéz megszólalni és szavakba önteni az érzelmeimet, amikor mellettem vagy.

2020.5.2.  2    3