Megint halételek
Az édesvízi halak után ezúttal tengeri halakat készítünk konyhánkban.
A halakat sokféleképpen és nagyon változatosan elkészíthetjük: főzzük, sütjük, pároljuk, rántjuk, és kocsonyát is készíthetünk belőle. De ezt majd egy másik alkalommal taglaljuk.
Most a tengeri halakat „boncolgatjuk”. A tengeri halakat fehér- és barnahúsú halakra osztjuk.
Fehérhúsú halak például a tengeri nyelvhal, a tengeri kecsege, a tengeri pisztráng, a tengeri süllő, a tengeri farkas, az angolna, a tőkehal.
A barnahúsú tengeri halak pedig például a makréla, a hering, a szardínia, a tonhal, a cápa.
Roston sült tengeri farkas fokhagymás krumplipürével
(4 személyre)
H.: 4 db 25 dkg-os hal, 5 dkg halfűszer-keverék, 1 kg burgonya, 1 dl olívaolaj, 7 gerezd fokhagyma, 2 dl tej.
A halat kifilézzük, befűszerezzük, és három órára hideg helyre tesszük. A pürét a hagyományos módon elkészítjük, de vaj nélkül. A főtt burgonyához hozzáadjuk az olajat, a fokhagymát, és botmixerrel kikeverjük. A pürét tepsibe simítjuk, és szépen eligazítjuk rajta a halszeleteket úgy, hogy a hal fele kiemelkedjen a püréből. Meglocsoljuk olajjal, amelyben elkeverünk egy kevés zúzott fokhagymát és apróra vágott petrezselyemzöldjét. Kb. 30 percig sütjük.
Tonhalsteak citrommártással
(4 személyre)
H.: 1 kg tonhal színhús, 2 dl tejszín, 2 db citrom, 1 dl olívaolaj, halfűszer-keverék, méz, petrezselyemzöld, só.
A tonhalat befűszerezzük, és roston megsütjük. A mártás: 1-2 citromot kibelezünk, és serpenyőbe tesszük. Rácsorgatjuk a mézet, az olívaolajat, az apróra vágott petrezselyemzöldjét, 1-2 percig pirítjuk, és a halszeletekre öntjük. Kitűnő körítés mellé a kagylótészta.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Halételek
A halak húsa nagyon egészséges, mert sok vizet, nagyon kevés zsírt, sok fehérjét és rengeteg ásványi anyagot tartalmaz…
2005.7.24.
A rovat további cikkei
A tavasz vitaminbombái
Hónapos, fehér, fekete, jégcsap – legyen szó bármelyik retekfajtáról, mindegyik fogyasztása javasolt. (Receptekkel)
2023.4.9. 25
Csodálatos gyümölcsünk: az alma
Bátran állítható, hogy az alma az emberiség egyik legrégebbi, gyógyító hatással is rendelkező tápláléka. (Receptekkel)
2023.1.20. 13
Farsangoló
Farsangi ételekben nincs hiány: gondoljunk csak a többféle módon elkészíthető fánkokra, kocsonyákra, hideg és meleg ételekre. (Receptekkel)
2023.1.11. 13
Szilveszteri vendégváró egytálételek
Előre is elkészíthetők, és biztos sikert aratunk velük!
2022.12.28. 6
Az ünnep favoritja: a mézeskalács
Körülbelül tízéves lehettem, amikor december tájékán anyukám nagy meglepetésre ért haza.
2022.12.14. 10
A jótékony étcsokoládé
Már régóta tartják az étcsokoládét az egyik legősibb gyógyszernek.
2022.12.7. 21
Babot vegyenek!
Készíthető belőle leves, saláta, főzelék, édesség, püré, gulyás, de még pogácsa is.
2022.11.20. 7
Gesztenye: nemcsak nasi
Sült gesztenye, gesztenyés sütemény, gesztenyepüré. Csupa-csupa finomság! (Receptekkel)
2022.11.18. 13