Leltár


Puha Andrea  2010.8.31. 6:43

Időnként az ember leltárt készít magában az emlékeiről.

Raktároz, rakosgat, port fúj le az egyikről, megsimogatja a másikat, vagy elmélyül bennük. Aztán lezárja őket, hogy ne vesszenek el, elrakja őket jó mélyen a szívében, ahová alkalomadtán utánuk nyúl.

Tavaly ilyentájt Székesfehérvárra készültem: féltem, milyen lesz az új hely, hogyan illeszkedem be, talán meg sem szeretnek... Aztán beköltöztem a kollégiumba, és eltelt két félév.

Emlékszem, kopár volt a szoba, mikor megkaptam. Kicsinosítottuk. Ágyamon ott hevert a szív alakú kisvánkosom, a falakat kitapétáztuk, a fölös ágyból asztalt csináltunk. Belaktuk.

Emlékszem a reggelekre, mikor előbb felkeltem én, felültem az ágyban, s láttam, Tina még alszik, ezért visszafeküdtem. Aztán Tina kelt fel, látta, még alszom, ezért visszaaludt. Aztán felültünk mindketten, bámultuk egymást egy darabig, majd ismét visszabújtunk a takaró alá. Azért felkászálódtunk valahogy...

Szerettem a hatodik emeleten lakni. Szerettem az embereket. Jó volt arra kilépni a folyosóra, hogy körülöttem vannak. Bár nem voltam aktív része a kollégiumi életnek, ők a részemmé váltak. Apró mozdulatok ivódtak belém, és alakultak emlékekké. Kyra nevetése, mert úgy csak ő tud nevetni. Konen fogai, mert az „összes elöl volt”, meg a hosszú haja. Dávid, akinek éjfélkor próbáltam bebizonyítani a főúton egyensúlyozva, hogy tudok egyenesen menni. Becsípve. Nem igazán ment. Ditty, akit egyszerűen csak megszerettem, mert olyan, amilyen. Egyszerre tudott aranyos, határozott, vagány lenni, és érzékeny. Tőle van egy mozdulatom, amire mindig szívesen emlékszem vissza. Henrik, aki nyakamig húzta a takarót, mikor lázas voltam. Sanya, aki nem volt kolis, de hétfői bulikkor ott tanyázott, és megjegyezte, hogy kinőhetném a Garfield imádatomat. Krisz, a magas, humoros kosaras, aki vízbombát próbált kihajítani a szobánk ablakán. Meg Málna, aki olyan Málnás volt, és Bazsi, a két lábon járó tudományos-poénlexikon.

És még voltak többen is. Azok, akik egy-egy buli erejéig megfordultak a folyosón, a szobámban, ki- és beköltöztek a kollégiumba, és otthagytak magukból egy kis darabot nekem. Van, aki tud róla, van, aki nem. Van, aki azt hiszi, nem is gondolok rá, de téved. Vannak, akik nem is gondolnak rám, de nem baj. Én gondolok rájuk.

És most gondolatban végigsuhanok Székesfehérvár utcáin, a tóparton, magamba szívom a Lenin kocsma pizzájának illatát, és még fel tudom idézni a karácsonyi forralt bor ízét is, amit az állomáson ittam, miközben hullott a hó. Eszembe jut a hosszú üzlet, ahová mindig visszajártam nézelődni, mindig megnéztem, a plüsskutyámat elvitték-e. Talán még most is arra vár, hogy elmenjek érte. A hiányérzet végigkúszik a bőrömön, belém ivódik, és valahol a szívem körül megpihen. Nem nagyon akaródzik elmennie. Még búcsúzkodom a múlttól.

Budapestre igyekszem. Más környezetbe, ismeretlen emberek közé. Új élet kezdődik. Az emlékeimet bedobozolom, elraktározom, időnként előveszem. Kis félelemmel, de bátran kinyitok egy másik dobozt Budapestnek. És határozott léptekkel elindulok, hogy valahol a nagy városban, valamelyik utcában megtaláljam önmagam.



Hozzászólások

Violka, 01. 09. 2010 11:45:17 szep.
Szepen meg irtad.A vege kulonosen tetszik.Nem csak en felek egy kicsit?Csak rajtad mulik milyen lesz.De ne felejtsd el elsosorban TANULNI mesz Budapestre.En szoritok,hogy Budapestrol is ilyen szep emlekekkel gyere haza.
    
Pandi, 01. 09. 2010 22:32:27 Re: szep.
Én is remélem. :) Mindenki fél. :) De jó belekezdeni új dolgokba.:) Úgy jut előrébb az ember:)
szoncsi, 01. 09. 2010 12:11:46
figyelemmel kísérem az írónő munkáját. elmondható csak csupa nagyszerű cikkel jelentkezik. ez is gyönyörű és gratulálok!!!
    
Pandi, 01. 09. 2010 22:33:37 Re:
Nagyon szépen köszönöm!:)))
@


A rovat további cikkei

Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.   


Ünneplés

Póda Erzsébet

Pár éve még arról cikkeztünk, miért nem tudjuk a helyén kezelni az év egyes ünnepeit.

2022.12.11.    6