"Álmodtam egy világot magamnak"

Orbán Viktória  2009.4.7. 7:31

Amikor ez az egész gazdasági válság mizéria elkezdődött, nagyon pesszimistává váltam egy időre.

Minden egyes politikusra haragudtam, és mindenkit hibáztattam a kialakult helyzetért. Hogyan lesz nekem házam, autóm? Hogyan fogok nyaralni és külföldre utazni? És egyébként is, hogyan fogok egyáltalán élni? Az emberen amúgy is elég nagy a nyomás, hogy végre saját lábra álljon, ami nem mindig egyszerű, még ha nem lenne válság, akkor sem. Most meg tessék, még ez is!

De rájöttem, hogy senki sem kíváncsi az én gondjaimra, senkit nem érdekel, hogy mi lesz velem. Meghallgatnak, aztán már mennek tovább. Persze, mit is tudna más tenni értem, és mit várok tőlük, hiszen én sem mennék el más helyett dolgozni. Szóval kár is minden egyes panaszért meg az önsajnálatért. Sajnos nekem – meg másnak sem – ebből nem fog házam épülni, és autó gördülni a garázsom elé. Az emberek – és főleg a magyarok -, amúgy is olyan negatívak és depressziósak. Van belőlük már elég, minek álljak be én is a sorba?

Pedig lenne most okom bőven a negatívkodásra, mivel én is elveszítettem az állásomat a válság miatt. Amikor először megmondták, egy hónappal ezelőtt, elég kellemetlenül érintett, de ma már nem rágódok ezen, sőt! Inkább nézem a dolgok jó oldalát: végre nem kell lejárt számlákkal bajlódnom, és értetlen beszállítókkal leveleznem, nem kell felesleges riportokat készítenem a főnökömnek, és nem kell korán kelnem sem. Jó persze, ennél azért kicsit több jó oldala van a munkahelyem elvesztésének: most végre nekiláthatok olyan dolgok megvalósításának, amikről régóta álmodoztam. Amióta hazajöttem Floridából, azóta vágyom vissza, vagy pontosabban inkább vágyom el innen, Magyarországról. Nem azért, mert nem szeretem az országot, sőt nagyon is imádok itt élni, de sajnos itthon a magamnak megálmodott világot nem tudom megvalósítani. Ami tulajdonképpen nagyon szomorú dolog. Hiába volt egy viszonylag jól fizető állásom, az nemigen lett volna elég arra, hogy hitelt vegyek fel egy házra, és autót vásároljak – még ha használtat is, és élelmiszert vegyek rajta, meg számlákat fizessek, ja és egy kicsit szórakozzak, pihenjek.

Eddig is nagyon szerettem volna külföldre menni, de valahogy mindig úgy voltam vele, hogy „jól elvagyok itt”, majd később... Most, hogy kirúgtak, legalább kaptam egy erős lendületet hozzá, hogy menjek. Jól megfontolt okok miatt ismét bébiszitternek szeretnék állni, de most Angliában. És nem ügynökségen keresztül, hanem a saját magam erejéből. Persze, tudom, hogy nem lesz máshol sem egyszerűbb vagy könnyebb az élet – főleg most, a válság idején –, de a lehetőségeket meg kell ragadni, amíg még lehet, és ahogy a mondás tartja: „Ha bezárul egy ajtó, kinyílik helyette egy másik.” Csak észre kell venni. És „Aki menni akar, arra fel kell adni a kabátot!” És, amúgy is a Kos jegy szülötte vagyok, és fejjel megyek a falnak, és nem hiszek másoknak, csak a saját tapasztalataimban bízok. Tudom, emiatt már párszor megütöttem a bokámat, de nem tehetek róla: ilyen vagyok.

Most tele vagyok életkedvvel és tenni akarással, és optimista vagyok. Jó, azért kicsit félek is, bevallom, de ne akarja senki letörni a lelkesedésemet és jó kedvemet, azzal, hogy: nem, nem lesz úgy jó, átvágnak, nem fizetnek, úgysem találsz állást ott sem stb. stb. Lehet, hogy kívülről nem mindig látszik az optimizmusom, de belül érzem, hogy jó úton haladok, és ennek így kell lennie. Megálmodtam a saját kis világomat, az életemet, és ezért mindent meg fogok tenni, hogy elérjem!

Remélem, hogy az a sok ember, aki most és az utóbbi hónapokban az utcára került a válság miatt, az első sokk után nem keseredett el nagyon és próbál pozitívan gondolkodni! Én mindenestre drukkolok mindenkinek, és fel a fejjel!

Végezetül egy kis ösztönző mindenkinek és magamnak is az Eddától:

„Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt!”

Hozzászólások

@

Küldés